Lénárt-Muszka Zsuzsanna: Lehetetlen választások. Kortárs afroamerikai anyaszövegek és a rabszolgaság utóélete
„A teljesen lehetetlenre specializálódunk.” A lehetetlen fogalma a Nannie Helen Burroughs-idézet mellett Lénárt-Muszka Zsuzsanna könyvének számos pontján megjelenik. A figyelemfelkeltő cím olyan élethelyzetekre és -történetekre utal, melyek korlátozott lehetőségei, hatalmi igazságtalanságai, kényszerítő adottságai a valós és fiktív afroamerikai anyáktól megvonják a szabad döntés opcióját. A választások lehetetlenek, mert igazából nincsenek: csak egyetlen, a körülmények által előre kiszabott út nyílik. Ugyanakkor a monográfiában vizsgált fekete női szerzők szövegei megmutatnak anyai döntéseket, amelyek pozitív kimenetele esélytelennek látszik ugyan, mégis megvalósul. A lehetetlenség ennyiben nemcsak korlátozottságot jelenthet, hanem az elképzelhető határainak feszegetését, a keretek megkérdőjelezését, a változás melletti választást is.
A tanulmánykötet logikus felépítésű, alapjául a szerző angol nyelvű doktori értekezése szolgált (Mothers in the Wake of Slavery: The Im/possibility of Motherhood in Post-1980 African American Women’s Prose). A kiadvány a nagyobb ívű korszakos áttekintéstől halad a résztémák és elemzések felé. Bár az alcím tartalmazza az anyaszövegek kifejezést, a kontextualizáló részek nagyobb arányban foglalkoznak a rabszolga-narratívák és a fekete szerzőség kérdéseivel, illetve ezek történelmi-politikai-kulturális vetületeivel. Lénárt-Muszka az anyaságkutatásra „kiegészítő elméleti keretként” tekint, és két oldalban összegzi a kutatás szempontjából fontos eredményeket (57–59.). A későbbi elemző fejezetek azonban kitérnek az adott szöveghelyek esetében releváns, anyasággal kapcsolatos szakirodalomra.
A terminusok szakszerű és politikailag korrekt használata elengedhetetlen figyelmességre utal, a körültekintő hozzáállás azonban néha körülményes megfogalmazásokhoz vezet, ami arra enged következtetni, hogy e kategóriák túltelítődnek, kiüresednek, jelentéssokszorozódáson vagy -szakadáson mennek át, így használatuk ellehetetlenül, vagy legalábbis bonyolulttá válik („a »nők«-ként aposztrofált kategória vizsgálata során szükséges felismerni, hogy nem minden nő részesül ugyanazokban a [faji, etnikai, gazdasági alapú] kiváltságokban” [9.]). Nincs egyszerű dolga a szerzőnek, hiszen „a nőiség és az anyaság a fehér feminizmus keretei között is kulturálisan problematikus fogalmak” (10.).
A monográfia az 1980 utáni afroamerikai női próza néhány példáján keresztül értelmezi az anyaságot, különösen a korai anyává válás „testesült” tapasztalatát. A bevezetésben felmerül a női test feletti kontroll kérdése, legyen az a patriarchális berendezkedés ellentmondásos nőképe által meghatározott, vagy a felügyelet alá vonó orvosi gyakorlatok felől elgondolható. Lénárt-Muszka jól követhető gondolatmenetben kifejti, hogyan alakul ki a meggyőződés, miszerint „az anyaság egy ösztönvezérelt, minden nő számára természetes és kívánatos állapot” (11.). A vizsgált korpuszban megjelenő nők számára az anyasággal bekövetkező változások, mint a személyiség kibillenése, a negatív énkép kialakulása, a beszédképtelenség, majd szerencsés esetben a fellépés saját maguk „visszaszerzésére” és „újraszervezésére” olyan élethelyzetek, amelyekre a szövegek értelmezőjeként (és e kiadvány olvasójaként) más tudatossággal és eszközkészlettel, privilegizált pozícióból reflektálhatunk.
Lénárt-Muszka már a monográfia elején hangsúlyozza a körülmények mérhetetlen különbségeit a korszakokra tekintettel is. Bemutatja a déli ültetvényeket jellemző szociokulturális kontextust, a hierarchikus viszonyrendszert, az erőszakos eljárásokat, illetve a várandós és szülő nők kilátásait. A testi és szexuális bántalmazás, a sterilizáció és születésszabályozás, a rendőri brutalitás és rasszizmus az elemzett művekben realitást tükröző, karakter- és cselekményformáló szerepet töltenek be, melyekről Lénárt-Muszka vázlatosan értekezik, az első fejezet nagy, de logikus ugrásokat tartalmaz. Az értekezés egyértelműen elemzésközpontú, az olvasó mégis sok mindent lefedő háttéranyagot kap, tekintettel a legtöbb bemutatott történés, meglátás, nézet vagy szokás problematikus voltára, ma már „vitatott” helyzetére. A monográfia azok számára lehet igazán hasznos olvasmány, akik már rendelkeznek irodalom- és kultúrtörténeti, történelmi előismeretekkel, de részletesen is megismerkednének a tárgyalt szövegekkel és a bennük reprezentált társadalmi valósággal, ami még Lénárt-Muszka figyelmes értekező nyelvén keresztül is megrendítő.
A nyelvi kifejezés a fellépés, a gyógyulás és hatalomszerzés eszköze lehet. Lénárt-Muszka ezt a mozzanatot hiányolja az általa kijelölt korpuszt időben megelőző művekből, ennek elmaradására azonban nem hiányosságként tekint. Az 1980-as évek fekete női írói egyre nagyobb nyilvánosságot és elismerést kaptak, s elkezdték konkretizálni céljaikat, „hogy betöltsék a korábban meg nem írható történetek hézagait. […] [E]gyre nyomatékosabban fogalmazták meg azon szándékukat, hogy új irodalmi formát kívánnak létrehozni, ami egy új diszkurzus megszületését tette szükségessé: egy olyanét, amely kifejezetten a fekete női közönségnek szól.” (37.) A kötetben szereplő példák és íróktól származó idézetek jelzik, hogy a saját hang megtalálásának e fázisában a címzett a nyilvánosság egy zárt köre; a feldolgozás folyamatban van.
Az Elméleti alapok és módszer alkotja a második fejezetet. Az anyaság testtapasztalatának és toposzának, sztereotípiáinak áttekintéséhez a fekete feminista elmélet és az amerikai tanulmányok diszciplínáján belül tájékozódik a szerző. Olyan kérdéseket érint bő szakirodalmi anyagot feldolgozva, mint a nőiség kultusza, a rabszolgaság ideológiai és gazdasági vetületei és összefüggései a nemiséggel, valamint az anyától való elszakítottság és az ontológiai száműzetés. Összegyűjti a lényeges elméleti megállapításokat, de nem mond saját véleményt, hanem mások következtetéseit közvetíti: „ha jó anyának lenni azt jelenti, hogy a legjobbat biztosítjuk gyermekünk számára, a fekete anya nem lehet jó anya, és aligha lehet egyáltalán anya” – így a Everod Quashie-idézet (55.). A fejezet foglalkozik még a traumával, legyen az örökölt tapasztalati vagy krónikus, illetve az anyaságkutatás fő eredményeivel. Lényeges gondolat az érvelésben a következő: „ezen írás nem kívánja azt állítani, hogy minden fekete nő ugyanúgy éli meg az anyaságot, sem azt, hogy azt a szépirodalom monolitikusan ábrázolja” (58.). Arra is reflektál, hogy az anyaság nem érintetlen a politikai fogalomrendszertől és gyakorlattól. Ezért is jelentőségteljes az olyan szerzők programja, mint Morrison, aki szándékoltan a fekete női közösségben jelöli ki olvasóit, vagy Walker, aki az általa tapasztalt irodalmi hiányt kívánja betölteni szavakkal.
A vizsgált szövegek „megkérdőjelezik a nyugati kultúra mesternarratíváját” (41.). Bár „kevés boldog anya fordul elő ebben a korpuszban” (41.), a szerző rámutat a regényekben és novellákban előtűnő „gyógyító potenciálra”, és középpontba állítja a pszichológiai vonatkozásokat. A kijelölés során szem előtt volt az is, hogy az ábrázolt történet „egy fiatal anya tapasztalatainak átfogó beszámolója” legyen. Ez egy olyan jellegadó sajátosság, amely az egyébként sokszínű válogatást összetartja, és az anyaságról szóló irodalmi párbeszédhez is új nézőpontot adhat.
Az elemzett művek körülbelüli keletkezési időrendben következnek egymás után. Sherley Anne Williams Dessa Rose (1986) című regénye a rabszolgaság intézménye által önmagukat legitimáló emberek megalázó és bántalmazó tetteit mutatja be. A főhős a vele történtek tagadásától a gyógyulás felé fordul, mégis beszédes, hogy Lénárt-Muszka az „(újra)kisajátítás” szót használja újbóli sajáttá tétel helyett. A félreértelmezés, a hitetlenség, a saját történet más általi rögzítése mind Dessa életútjának részei. Lénárt-Muszka felfigyel a reprezentációs sémák működésére, arra, hogy a narratívák párhuzamossága elgondolhatatlanná teszi együttes érvényességüket – mindaddig, amíg Dessa magához nem ragadja a szót. A szerző csak annyit fed fel a cselekményből, ami feltétlenül szükséges az olvasmányélmény felelevenítéséhez vagy az anélküli befogadáshoz. Számol a kiadástörténeti tényekkel, a regényszerkezet töredezettségének jelentéseivel, az előítéletek hatásaival, tehát számos oldalról közelít a szöveghez.
Dessa láthatóságát és identitását a fehérek jelölik ki, anyaságának körülményeiről még az értekező szöveg közvetítésében is felforgató olvasni. A szülés Williams könyvében rövid leírást kap, de nagyobb tér jut a szoptatásnak, amiben a főszereplő egy fehér nő segítségét kénytelen elfogadni. Miközben Lénárt-Muszka reflektál arra, hogy az anyai tapasztalat Dessa számára önértékelést romboló és önképet megrendítő, az elemzett részleteket kontextusba helyezi, átláthatóvá teszi a karakterek motivációit és a cselekményszálak összefüggéseit. Az elbeszélhetőségben jelöli ki a traumafeldolgozás kulcsát, szerinte „ez a lépés kétségkívül arra utal, hogy elkezdődött a traumából való kigyógyulási folyamat”. Dessa megtalálja saját eszközeit, és a családi örökséggel kapcsolatos felelősségtudat ráébreszti, hogyan találhatja meg magát az anyai pozícióban, miután a rossz és a rosszul feltett kérdések nem vezettek sehová. Annál fontosabb a test, az érintés, a hajfonás és a hegesedés: a test emlékezik, és elmondja történetét. A nő „ellenszöveg”, az anyaság az önazonosság „helye” (86–87.).
Sapphire Push (1996) című regénye a következő, melynek tartalmát sokan a Precious című 2009-es filmadaptációból ismerhetik. Azonos műfajú, mint a Dessa Rose, és szintén hangsúlyossá teszi „a fizikai (többek között szexuális) és a mentális bántalmazás traumáját, az anya-gyermek kötelék megszakadását, az írni-olvasni tudásért folytatott küzdelmet és az elbeszélői önmegértés megszerzésének folyamatát” (88.). Olvashatunk a regény irodalmi előzményeiről, a fogadtatásról, majd a főszereplő, Prescious testképéről az enfreakment és az unfreakment folyamatában. A freak show-k jelenségére visszamutató terminusokról az volt a benyomásom, hogy nehezen mozdíthatók el a freak (’furcsa’, ’különc’) eredeti használatától. Lénárt-Muszka feltárja a testábrázolások regényhez kötődő múltját, a fekete test és a „kövér” test jelentéstulajdonításait, az idealizált és „normális” testképekhez fűződő elgondolásokat, valamint ezek viszonyait és megnyilvánulásait a Push karaktereinek életében: „először is, Precious szerint az anyaság okozza vagy legalábbis súlyosbítja az elhízást; másodszor, Precious anyja kövér, és ez az a tulajdonsága, amellyel Precious a leginkább azonosul” (93.).
A főszereplőnek nemcsak gyermeke születik, hanem anyaként maga is megszületik, és a Dessa Rose kimeneteléhez hasonlóan ő is a nyelvben, az olvasásban találja meg eszközét. Lénárt-Muszka azonban amellett érvel, hogy nemcsak a kifejezőképesség, hanem a test újszerű használata is szükséges számára az önelfogadáshoz.
Az abortusz és a petesejt-adományozás a reproduktív rasszizmus kontextusában című fejezet egyrészt a vizsgált művek műfaji besorolása (novella) miatt, másrészt tematikájában is kivételes, továbbá ez az egyetlen rész, amely két szöveget is elemez, Alice Walker „The Abortion” (1982) és Danielle Evans „Harvest” (2010) című rövidprózáját. Bár a fejezet ezzel kiugrik a kötetből, nagyszerűen példázza, hogy Lénárt-Muszka a kisebb terjedelmű művekhez is hozzáértéssel közelít, azonos figyelmet fordít kanonikus és kevésbé ismert szerzők novelláira, valamint témaválasztásával árnyalja a fekete anyaság irodalmi ábrázolásának körét. A jó érzékkel kiválasztott szövegek aktuális dilemmákat helyeznek a középpontba.
Az interpretáció ezúttal sem szakad el a pszichológiai perspektívától, hiszen Walker novellája felkínálja, „hogy a történetet traumaszövegként értelmezzük.” (109.) Ennek felismerése láttatni engedi a szövegekből kirajzolódó magasabb szintű változásokat is: „[m]íg a rabszolgaság idején ösztönözték – vagy inkább kikényszerítették – a fekete nők gyermekvállalását, és sokan folyamodtak önkezű terhességmegszakításhoz és gyermekgyilkossághoz, addig a 20. században az inga a másik irányba lendült: a fekete nők egy részét lebeszélték a gyermekvállalásról, vagy akadályokat gördítettek eléjük” (111.). Az abortuszról a novellák megjelenésének pillanatában és a szövegek jelen idejében is megoszlottak a vélemények, Lénárt-Muszka viszont a rendelkezésére álló források segítségével rámutat, hogy ezekben a történelmi időkben a fekete nőknek nem jelenthette a szabadságot, „kétségbeesésből folyamodtak ezekhez a beavatkozásokhoz” (112.). A hozzáállásukat alapvetően a bizalmatlanság hatotta át.
Walker rövidprózájának főszereplője, Imani sajátosan viszonyul a szüléshez. „Számára az anyává válás egy teendőlista kipipálandó pontja” (114.). A test mégis emlékezik, a válaszreakciók természetét pedig a tanulmánykötet szerzője a traumához köti. Kérdés, hogy a trauma kiolvasása a testből pszichológiai szöveginterpretáció vagy fiktív karakterek diagnosztikája. („Az, hogy nincs kapcsolatban a testével és immunis annak érzéseire, traumatikus élményről tanúskodik.” [116.]) Ez más fejezetekben, például az ezutániban is megjelenik. („A feketeség, a nőiség és a szegénység összefonódása tehát rányomja bélyegét Shivana önértékelésére.” [147.], kiemelés tőlem.)
A két novella néhány, a könyv témája szerint meghatározó szempont alapján kerül szembeállításra, azonban nem összehasonlításuk a cél. Az Evans-novella főszereplője, Angel egy teljesen más élethelyzetben, egyetemistaként szembesül azzal, hogy bőrszíne, faji hovatartozása miatt elutasítják a petesejtadományozás területén, a fejezet azonban körüljárja, hogy ennek hozadékai nem egyértelműen pozitív vagy negatív jellegűek.
A kötet a hatodik fejezetben ér el arra a pontra, hogy a már felgyűjt tudást szintetizálja. Amennyiben az olvasó lineárisan halad, ismerheti az addig tárgyalt művek (irodalmi) dilemmáit és szereplőinek történetét. Hozzájuk képest Kalisha Buckhanon Conception (2008) című kötete több értelemben formabontó: az elbeszélői szólamok sajátossága mellett, azzal összefüggésben „egyedülálló abban, hogy olyan elbeszélői struktúrát használ, amely a rabszolgatartástól az új évezred közeli időszakig terjedő időkeretet biztosít, miközben számos fekete anyát helyez előtérbe” (141.).
A fejezet fontos megállapításának tartom a férfiak és nők „fordított” egyenlőtlenségére vonatkozót: egy büntetőeljárás során Darlene, a nő „az egyetlen, akinek esélyt adnak a védekezésre, míg a fiúk bűnösségét automatikusan feltételezik, ami a fekete férfiak bűnösségének veszélyes mítoszát illusztrálja” (145.). A szóválasztások olykor szokatlanok lehetnek – például, hogy mit érthetünk „veszélyes mítosz” alatt –, aminek oka talán abban keresendő, hogy Lénárt-Muszka a kötet alapjául szolgáló disszertációját angol nyelven írta.
Az utolsó elemzett mű Jesmyn Ward A csontok megmaradnak (2011) című regénye, időben a legfrissebb. Ez az egyetlen kötet, amely magyarul is elérhető, így a fordítással is összevetésre kerülnek a kiemelt idézetek, s abban is más, hogy a többi művel ellentétben kiterjedt recepcióval rendelkezik. A regény a természeti erőkre fókuszál, „egymás mellé [állítja] az időjárás szó szerinti és metaforikus jelentését, és a rövid és hosszú távú, pszichikai és testi, természeti és társadalmi katasztrófák egymásba fonódó hatásait vizsgálja” (164.).
Észrevehető ebben a fejezetben is, hogy Lénárt-Muszka elemzései a tükröződések és utalások logikájára épülnek, gondolatmenete jól követhető, nyelvezete közvetlen és sodró. Sokszor sajnálhatjuk, hogy megtorpan az értelmezés az említetteket egységbe rendező konklúziónál, ott, ahol a felszínt tovább lehetett volna kapargatni („Esch vágott sebe, az anya szülés utáni vérzése, China és a többi kutya súlyos sérülései […] tovább erősíti a fenyegetettséggel átitatott hangulatot.” – 174.). Néhány helyen talán a fordítás miatt, talán a szerző stílusából kifolyólag a leírások humorosnak hatnak, amit én személy szerint kedveltem, nemcsak azért, mert pillanatnyi ellenpontot képzett a téma komolyságával, hanem mert akarva-akaratlanul rávilágított a regények abszurditására. („Conception [a magzat] újra és újra megfogan, de leendő anyái eddig mind meghaltak.” [142.]; „Mivel nincs olyan anyafigura, akivel teljes mértékben azonosulni tudna, és aki végigkísérhetné az anyává válás folyamatán, a lány kétségbeesetten igazodik egy mitológiai alakhoz, egy kutyához és egy időjárási eseményhez.” [180.])
Az összegző fejezet a szövegek közötti kapcsolatokra mutat rá, egységben láttatja őket: „az 1980-as években kialakuló részkorpusz […] társadalmi kommentárral vegyítve tárgyalja a szereplők valóságát” (183.). Közös vonása a műveknek, hogy „az anyává válás – vagy annak elutasítása – olyan meghatározó döntés vagy folyamat, amely a narratíva előrehaladását irányítja […] figyelemre méltó, hogy a korai anyaság mindegyikben jelen van” (185.). A testiség megjelenítése szintén kapocs a művek között, a fájdalom ábrázolása viszont etikai szempontokat is felvet. Lénárt-Muszka mindent összevetve mégis úgy látja, „a traumaábrázolások továbbra is relevánsak”, monográfiájának célja, hogy „csatlakozzon a rasszizmusellenes munkák egyre növekvő tömegéhez” (189.). Hiszen bár a fekete anyaság reprezentációi szélesebb körben és nagyobb számban elérhetők, túlnyomóan pozitív képet festenek, miközben számos más tapasztalat megmutatkozása, megmutatása elmarad.
A szerző szakmai távolságtartással, de mély megértéssel reflektál a karakterekről közvetített képekre. A szólamokat alaposan megnézi, forgatja, és újabb nézőpontokat keres. A legtöbbször nem elégszik meg egyértelmű válaszokkal, számol az ellentmondásokkal. Néha persze adják magukat a magyarázatok és következtetések, és nem mindig baj, ha az elemző megadja magát nekik. A kötet következetesen szerkesztett, helyenként fordulnak csak elő a megértést nem zavaró szükségtelen ismétlések („Egy másik szál, amely végigvonul a történetszálakon” – 148.).
Lénárt-Muszka nemes feladatot vállalt, tudományos felkészültséggel, elszánt tájékozottsággal és empatikus figyelemmel fordult eddig – különösen a magyar olvasóközönség számára – holttérben lévő prózai művekhez a fekete anyaságról. Tanulmánykötetének címe egy olyan ellentmondásra épül, amely sok anya valósága napjainkban is, de amely nem maradhat szó nélkül. A szó pedig visszaérhet hozzájuk, leírva egy teljes kört.
(Balassi)
Lénárt-Muszka Zsuzsanna: Lehetetlen választások. Kortárs afroamerikai anyaszövegek és a rabszolgaság utóélete, Balassi Kiadó, 2024, 232 oldal
A kritika a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24-3-I-DE-176 kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
Hozzászólások